Dolgozó nőnek lenni ma egy külön művészet.

Nem csak azért, mert teljesíteni kell — hanem mert mindeközben mosolyogni is kell. Megjelenni rendezett hajjal, megfontolt szavakkal, nyugodtan, profin, empatikusan. Miközben belül talán épp száz gondolat rohan:

„Elég jó vagyok?”

„Bírni fogom?”

„Mikor jut időm magamra?”

A mai világban a dolgozó nő nemcsak a munkáját viszi a vállán, hanem a világ elvárásait is.

Ott van benne a megfelelés a munkahelyen, a párkapcsolatban, a családban, a közösségben — és közben próbál hű maradni önmagához is. Csakhogy az önmaga legtöbbször a nap végére marad, amikor már túl fáradt mindenhez.

A modern nő szerepei között könnyű elveszni.

Dolgozó, gondoskodó, barátnő, anya, társ, háztartást vezető, mindenes. És a legnehezebb az, hogy a legtöbben nem kérnek segítséget — mert megtanulták, hogy „erősnek kell lenni”. Pedig az erő nem azt jelenti, hogy mindent egyedül viszel. Az igazi erő néha az, amikor beismered: most sok.

Amikor megállsz, és elismered, hogy te is ember vagy.

A világ ma nem igazán érti a dolgozó nőt.

Azt hiszi, ha sikeres, akkor boldog.

Ha fáradt, akkor biztos „túl érzékeny”.

Ha pihenni akar, akkor „lusta”.

De ki kérdezi meg, milyen terheket cipel?

Hány fronton próbál helytállni nap mint nap, úgy, hogy közben senki nem tapsol neki?

A nők munkája gyakran láthatatlan.

Nem csak az, amit a fizetésért teszünk, hanem amit azon túl: az érzelmi munkát, a gondoskodást, a folyamatos készenlétet, hogy mindenki más rendben legyen. És ebben a folyamatban sokszor épp mi veszünk el. A vágyaink. A belső hangunk. A testünk jelzései.

És amikor végre kifáradunk, amikor már nem tudunk „még egy kicsit bírni”, a világ csak annyit mond: „de te olyan erős vagy.”

Mintha ez dicséret lenne.

Pedig néha nem akarunk erősek lenni.

Csak nők.

Olyan nők, akik megengedhetik maguknak, hogy gyengék, érzékenyek, csendesek legyenek.

Eljön az a pont, amikor rájössz: nem a munka az ellenséged, hanem az, hogy közben elfelejtettél lélegezni.

Nem kell mindig a legjobb lenni. Nem kell mindent megoldani. Lehet nemet mondani. Lehet pihenni. Lehet lassítani. És legfőképp: lehet újratervezni.

Az Élet Restart erről szól.

Hogy a dolgozó nő felismeri, több annál, amit a teljesítménye mutat. Hogy az értéke nem a határidőkben, a fizetésben vagy a multitaskingban rejlik, hanem abban, hogy képes önmagát újra választani. Mert ha egy nő visszatalál önmagához, az nem önzőség — az gyógyulás.

És amikor ő gyógyul, a körülötte lévő világ is lassan megváltozik. Szóval, ha ma fáradt vagy, ha eleged van, ha úgy érzed, senki sem érti, min mész keresztül — tudd, hogy nem vagy egyedül. Mi, nők, mind ugyanazt a csendes harcot vívjuk: hogy ne csak éljünk, hanem jól éljünk.

Hogy ne csak dolgozzunk, hanem önmagunk maradjunk.

Nem gyengeség, ha pihensz. Nem lustaság, ha lassítasz.

Ez az új erő.